FILOZÓFIA

A jó bor lényege az egyedülálló szőlő-termő dűlőkben rejlik. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy az egri bortermelő vidék legjobb terroir-jai közül három a Kovács Nimród Winery tulajdona. Mivel Eger adottságai a világ nagy borvidékei közül leginkább Burgundiához vagy Kalifornia hűvösebb régióihoz hasonlíthatóak, olyan fajtákat telepítettünk, melyek itt érzik otthon magukat és így világszínvonalú borokat készíthetünk belőlük. A hűvösebb bortermelő vidékek nemzetközi fajtáin kívül – mint a Chardonnay, a Pinot Noir, a Syrah, a Merlot és a Cabernet Franc -, büszkék vagyunk a hagyományos magyar borainkra, a Furmintra és a Kékfrankosra is.
Szőlőültetvényeinket a fenntartható fejlődés jegyében környezetbarát, a kézi munkára alapozott termesztés-technológiával gondozzuk. Egészséges és örömöt adó szőlőinket évről évre kézzel szüreteljük, hogy tökéletes borok készülhessenek belőlük.

BORÁSZAT

A Kovács Nimród Winery Eger történelmi részén, a Verőszala utcai pincesoron található. Már a 18. században százával voltak présházak a városban, éppen olyanok, mint borászatunk hét összefüggő épülete. A présházak közvetlenül a pincék elé épültek, hogy a helyben történő szőlőfeldolgozást lehetővé tegyék. A szőlő fermentálása után a bort a hideg pincékben, hordókban tárolták. A Kovács Nimród Winery a 21. század technológiai vívmányait maximálisan kihasználva és a több száz éves hagyományt követve készíti világszínvonalú borait.
Korszerű, minden tekintetben felújított borászatunkban mindig örömmel látjuk Önt vendégül!
Borászatunkban kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosítunk!

A borászatról bővebben 2017-es Birtok Brossúránkban olvashat!

SZŐLŐTERÜLETEK & SZŐLŐFAJTÁK

Nagy Eged (Eger), 10 hektár • GPS: 47.926149,20.418516
Egyedülálló fekvésű, dél-délnyugati irányú, meredek terület. Talaja mészkő, amely a bornak különleges, ásványos jelleget ad.
Fajták: Furmint, Kékfrankos, Pinot Noir, Syrah, Cabernet Franc és Merlot.

Nyilasmár (Noszvaj), 8 hektár • GPS: 47.929657,20.499752
A bogácsi tónak köszönhetően egyedi mikroklímával rendelkező terület. Talaja ásványi anyagokban gazdag, emiatt karakteres, szép, üde, gyümölcsös borokat ad. Talaja gránit/vulkanikus, fekvése dél-délnyugati.
Fajták: Chardonnay, Pinot Gris, Pinot Noir, Syrah és Kékfrankos

Nagyfai (Noszvaj), 12 hektár • GPS: 47.938916,20.493228
Enyhe lejtésű, helyenként köves talajú, harmonikus és kerek borokat adó terület.
Fajták: Pinot Gris, Chardonnay, Pinot Noir, Syrah, Kékfrankos, Merlot, Cabernet Franc