Kovács Nimród Borászat

VinCE-gála: a KNW 2016-os Battonage a legjobb Chardonnay

2021. november 18. 08:05

Szüret 2021

A közönség, a szakmai zsűri és a VinCE klub tagjai egyaránt a Kovács Nimród Winery 2016-os Battonage Chardonnay-ját tartották a kategória legjobbjának – derült ki az idei VinCE díj gáláján. A szakmai és közéleti zsűri mellett a borfogyasztók is lehetőséget kaptak arra, hogy 33 kategóriában voksoljanak kedvenceikre, így november 5-én közel 7000 szavazat alapján hirdethették ki a 2021-es év legjobbjait.

(tovább…)

Kihívásokkal teli év után izgatottan várjuk az idei szüretet

2021. szeptember 6. 16:08

Szüret 2021

Ahogy a szőlészek és borászok sejtelmesen mondani szokták, ha egy összetett évjárat áll mögöttük: kihívásokkal teli volt az idei esztendő – fogalmazott Polyák István a Kovács Nimród Winery főborásza. Szavai szerint meglehetősen szélsőséges körülményekkel szembesültünk 2021-ben, kezdve attól, hogy az idei tavasz volt az utóbbi 100 év egyik leghűvösebbike, majd folytatva azzal, hogy ez a nyarunk viszont a legforróbbak közé tartozott. Éppen ezért még szeptember elején sem könnyű megjósolni, hogy mikor kezdődhet el napra pontosan az idei szüret, ám ennek ellenére a borászat már felkészülve várja az új termést. Augusztus utolsó napjaiban és szeptember elején fejeztük be a Sky Furmint 2020-as évjáratának palackozását. Hírlevelünk hűséges olvasói már jól tudják, mennyire büszkék vagyunk a Nagy-Eged-hegyen termett furmintunkra, amely az utóbbi években szinte minden évjáratában megörvendeztet bennünket egy-egy becses elismeréssel, díjjal: legutóbb a 2017-es Sky Furmint kapott VinAgora Champion-díjat, és választották meg itt az ország legjobb Furmintjává.

(tovább…)

A legszebb magyar furmint Egerből – Sajtóközlemény

2021. július 29. 09:54

Champion nagydíjas a 2017 SkyKedves Barátunk!

Az ország legszebb Furmintja egy egri bor, a Kovács Nimród Winery (KNW) 2017-es évjáratú Nagy-Eged-hegyi SKY Furmintja lett a nemzetközi VinAgora verseny döntése alapján. Mindez azért is érdekes, mert a Furmint szó hallatán nem feltétlenül Eger, sokkal inkább Tokaj vagy Somló jut az átlagember eszébe. Kérjük fogadják szeretettel az alábbi sajtóközleményt, amelyben nemcsak a nyertes bor „sztoriját” foglaltuk össze, de az is kiderül, mitől különleges a termőhely, s miért kapta épp a SKY nevet a Furmintunk. További információ és kapcsolatfelvétel:

Pós Orsolya
marketing és vendéglátás
+36 70 452 26 26
orsolya@kovacsnimrodwinery.com

Kovács Nimród Borászat
3300 Eger, Verőszala utca 66.
(tovább…)

Champion nagydíjas a KNW 2017-es Sky Furmintja

2021. június 25. 15:06

Champion nagydíjas a 2017 Sky

Az egri Nagy-Eged-hegy csodálatos, egyedi klímája és adottságai, a KNW szakmai csapatának kimagasló szaktudása, s a precizitással, gondos odafigyeléssel kiegészülő szenvedély és elhivatottság: mindez ott van azok mögött a díjak mögött, amelyeket immár rendre kiérdemlünk a szakmai zsűritől Magyarország egyetlen nemzetközi borversenyén, a VinaAgorán. Örömmel adjuk hírül, hogy borászatunk 2017-es Nagy-egedi Sky Furmintja az idei megmérettetésen Champion nagydíjas lett, s ezzel „az ország legkiválóbb Furmintja” megtisztelő címet is elnyerte. Az elismerés visszaigazolta azt a filozófiát, amelyet a KNW magáénak vall: a terroirt tisztelve, annak jegyeit megőrizve, a fajtát gondosan megválasztva, korszerű eszközökkel, a szaktudásunkat is folyamatosan fejlesztve, s a nemzetközi trendeket szeme előtt tartva tudunk az egri borvidéken igazán nagy borokat a piacnak megmutatni. A következetes munka eredményét mutatja, hogy a Nagy-eged-hegyi Furmint hasonló odafigyeléssel készült korábbi évjáratai is diadalt arattak: a 2015-ös évjárat a két évvel ezelőtti VinAgora Nemzetközi Borverseny szintén aranyérmes és kategóriagyőztes lett, a 2011-es évjárat pedig az International Wine Challenge londoni borversenyen nyert az aranyérem mellett két trófeadíjat, a Legjobb Magyar Fehérbornak és Legjobb Furmintnak járó elismerést.

(tovább…)

Borok a fiatalabb generációnak

2021. június 21. 14:00

Kifejezetten – de nem kizárólag – a huszon- és harmincéveseknek kínálja két legújabb borát az egri Kovács Nimród Borászat (KNW): a friss, gyümölcsös ízvilágú Chardonnay reduktív technológiával készül, míg a Merlot, amelyet korábban inkább csak házasításokban használtak, önálló fajtaborként kel életre egy könnyed, akár mexikói vagy olaszos ételek mellé is fogyasztható vörösbor formájában. Többek közt a gyorsabb eljárásoknak is köszönhető az a pénztárcabarát fogyasztói ár, ami ugyanakkor kiváló minőséget kínál a borokra kíváncsi fiatal nemzedéknek.

A teljes cikk elolvasható a Best of Budapest oldalán.

KOVÁCS NIMRÓD: AMERIKAI ÁLOM, EGRI BOROK

2021. június 8. 20:12

CSAPATMUNKA ÉS POZITÍV ÉLETSZEMLÉLET NÉLKÜL NINCS SIKER
BESZÉLGETÉS KOVÁCS NIMRÓDDAL, AVAGY AZ „AMERIKAI ÁLOMTÓL” AZ EGRI BOROKIG

Akár egy izgalmas regény vagy film alapjául is szolgálhatna KOVÁCS NIMRÓD élettörténete, mivel ötven esztendővel ezelőtt különösen nem volt mindennapos, hogy egy huszonéves fiatalember egyik napról a másikra nekivágjon a nagyvilágnak, majd a tengerentúlon rövidke egy évtized alatt megvalósítsa az „amerikai álmot”, s legyen mosogatófiúból egy nagy kábeltelevíziós cég marketing-, illetve műsorigazgatója. Később pedig, immár újra Magyarországon, megőrizze pozícióját az üzleti élet első vonalában, hogy aztán újabb évek múltán – véglegesen elköszönve ettől e világtól – ideje és energiái javát régi szenvedélyének szentelje, s létrehozza a nevét viselő borászatot, ami mára nagyon komoly eredményekkel büszkélkedhet. Fordulatos életútjáról, a siker receptjéről, és persze, a borokhoz fűződő viszonyáról beszélgettünk vele.

A teljes magazin letölthető az Egri Magazin oldalán.

Egri Csillag a kora nyári estékre

2021. június 3. 17:02

A június beköszönte már azt jelzi: ha lassan is adja meg magát ez az idei hűvös tavasz, azért a nyár közeleg. Végre valóban kinyithatnak a borospincék ajtajai, találkozhatunk azokkal a fogyasztókkal, akik a koronavírus szabta korlátok miatt eddig leginkább csak az online térben kóstolhattak együtt velünk. Azt reméljük, hogy az új kihívásokat akár előnyünkre is fordíthatjuk, és két találkozási forma a jövőben organikusan egészíti majd ki egymást: mód van arra, hogy a Monarchia-borok webshopján is hozzájuthassanak borainkhoz, de természetesen továbbra is örülünk annak, ha a több, mint 300 éves egri történelmi pincénkben látogatnak meg bennünket, és az ottani közvetlen élmények hatására lesznek hozzánk és borainkhoz hűségesek.

Egri csilaag weekend

 

 

 

 

 

 

(tovább…)

A Chardonnay két karaktere

2021. június 3. 16:52

Chardonnay két karaktere

Mindig izgalmas összehasonlítani azonos fajtából, azonos területről, de másféle metódussal készült borokat. Egy ilyen kóstoló teli van a felfedezések és rácsodálkozások örömével, mert miként a testvérek sem egyformák, úgy lesz különböző arcuk és jellegük ezeknek a tételnek.

Május végétől a Kovács Nimród Borászat vendégeinek alkalmuk nyílik arra, hogy ilyen izgalmas utazáson vegyenek részt. A megújulás jegyében nemrégiben piacra került az eddigi filozófiánktól kissé eltérő módon készített Chardonnay, amellyel főképp a fiatal borfogyasztókat céloztuk meg, de természetesen örömmel ajánljuk azt az újdonságokra fogékony idősebbeknek is.

(tovább…)