Kovács Nimród Borászat

Viszlát 2017, légy üdvözölve 2018!

Szokás ilyenkor év elején visszatekinteni az előző 12 hónapra, ezt tesszük most mi is. Büszkék lehetünk, kemény munkával, folyamatos törődéssel és odafigyeléssel, s borászatunk minden dolgozójának közreműködésével remek évet zártunk.

 

Márciusban a szokásosnál kissé korábban indult be a nedvkeringés – tudtuk meg tavasszal Marczis Tamás szőlészünktől – épp ezért néztük kissé ijedten a Nagy-Eged hegy hóval beszórt lankáit április végén: az akkori fagy egész Európában gondot okozott, s olyan neves borvidékeket is érintett, mint Burgundia. Egerre is hirtelen csapott le az április végi hószakadás, s félő volt, hogy megtizedeli a termést, de az ijedtség szerencsére nagyobb volt a valós károknál, a fagy csak az új telepítésű területeken okozott némi galibát: volt, ahol a levelek szélei károsodtak, a két-három éves fiatal ültetvényeken azonban itt-ott a hajtások is elfagytak. Védekezésül olyan intenzív, könnyen felvehető tápanyagot juttattunk ki az érintett területekre, amely segítette a növények talpra állását.

 

Főborászunk, Szerdahelyi Péter szerint kiváló lesz a 2017-es évjárat, annak ellenére is, hogy a tavaszi fagy kicsit „lecsippentett” a mennyiségből, főként a Merlot és a Furmint esetében. A nyilasmári és nagyfai birtokunkon jellemzően 45-50 mázsa termést hagytunk hektáronként a tőkéken, a Nagy-Egeden ennél is kisebb mennyiséget, így a fürtök gazdag ízvilággal rendelkeznek, szárazanyag-tartalmuk is magasabb. Mindez gazdagabb, teltebb aromákat eredményez a borokban, mi is alig győzzük kivárni, hogy a hordós és palackos érlelés után, néhány év múlva ezen évjáratainkat megmutathassuk majd a közönségnek.

 

Szeptember 11-én kezdtük és október 15-én fejeztük be el az idei szüretet. Hat külföldi kádárcégtől vásároltunk hordókat amelyek révén így sokkal szélesebb palettán variálhatjuk a különböző fajtákat. A híres burgundiai Billon cég kifejezetten az All that Jazz termékcsaládunkba tartozó Blues Kékfrankosunkhoz ajánlotta Richelieu típusú hordóit, a Soul Syrah-t pedig főképp Damy Rouge védjegyű hordókba tettük. A 777 Pinot Noir jórészt a Seguin Moreau “Medium Long Open” jelzésű – lassabban, alacsonyabb hőmérsékleten és hosszabb ideig pörkölt – hordójában pihen, de jót tesznek neki a Francois Freres termékei is.

 

Nemcsak az ültetvényeken volt izgalmas a 2017-es esztendő, a borászatban is zajlott az élet. Örömmel jelenthetjük, hogy az elmúlt évben 25 százalékkal több vendéget fogadtunk a kóstolóban, mint 2016-ban, s novemberre már több mint ezren fordultak meg nálunk. Magyar borbarátaink mellett egyre több volt a külföldi, zömmel amerikai, angol, belga, holland, svájci, lengyel, cseh és szlovák, de fogadtunk boraink iránt érdeklődőket Japánból, Kínából, Singapurból, Új Zélandról és Brazíliából is. Májusban pompás programok helyszíne volt tradicionális, verőszalai pincénk: Kovács Nimród saját gyűjteményéből ajánlott fel jótékonysági célra különleges tételeket Battonage Majálisunk alkalmával. Júniusban tizenhat fotográfus két héten át örökítette meg Eger város zegzugait, alakjait, hangulatát, s ittlétük során borászatunk vendégei is voltak, gyönyörű felvételekkel örvendeztetve meg bennünket.

 

Borászatunk nagy eseménye volt 2017-ben is az immár második alkalommal megrendezett, 12 bort bemutató Nagy-Eged-hegy Mesterkurzus, amelynek ezúttal is a Kogart-ház adott otthont  októberben Budapesten. Ikonikus hegyünkről – ahol mindössze három borászat, a St. Andrea, a Gróf Buttler és a KNW rendelkezik ültetvénnyel – nem lehet elégszer beszélni, hisz olyan adottságai vannak, mint Magyarországon csak igen kevés termőhelynek, az itt termelt nagy borok kóstolása pedig igazán exkluzív élményt nyújt.

Nos, ilyen eredményekkel, tapasztalatokkal és jó érzésekkel zártuk 2017-et, most pedig várakozón tekintünk 2018 elé. Hamarosan palackozzuk friss rozénkat… ám erről majd a következő blogbejegyzésben számolunk be részletesebben.

 

Boldog új évet kívánunk minden kedves blogolvasónknak, borbarátunknak, a KNW nagy családja tagjainak!