Kovács Nimród Borászat

Palackban új Egri Csillagunk

Olaszrizling, Leányka, Chardonnay és Pinot Gris – nem változtattunk jól bevált négyesünkön, s idén is e fajtákból alkottuk meg Egri Csillagunkat, “Mindennapi örömök” borcsaládunk közkedvelt tagját. A 2010-es évek elején fiatal egri borászok által életre hívott, s az Egri Bikavér fehér párjaként meghatározott házasításnak a szabályok szerint legalább ötven százalékban Kárpát-medencei fajtákat kell tartalmazni, miközben az illatos fajták aránya nem lépheti át a harminc százalékot. Klasszikus, superior és grand superior kategóriái fellelhetők az egri borvidéken.

Könnyű, élénk illatú, gazdag aromavilágú és jó ivású reduktív borunkból április második felében háromezer palackkal készítettünk el. Főborászunk, Polyák István azt is elárulta, hogy ezek a palackok egy-két hónapot pihennek még, s jöhet a friss évjárat.

Az Egri Rosénkhoz hasonlóan az Egri Csillagot is új köntösében találják meg a polcokon, s bízunk benne, hogy a KNW-borok kedvelőinek is tetszik majd az új, legtisztultabb címkevilág.

E fehér házasításunkból várhatóan 8000 palack kerül majd a fogyasztókhoz.

Nem sokat pihentek szőlészeink sem: április utolsó napjaiban fáradtságos munkával dolgoztak azon, hogy Noszvaj és Bogács közötti húsz hektáros területünkön, a nyilasmári és a nagyfai dűlőben fellazítsák a tőkék közti talajréteget. A szőlősorok között haladó gép két “karma” nagyjából ötven-hatvan centiméteres mélységig hatolt, s ebben a rétegben a felsőbb gyökérzeteket is elvágta.

Ez azért hasznos, mert így a növény mélyebben lévő gyökerei tudnak jobban megerősödni, elérnek ásványosabb rétegeket, ezek a jegyek pedig később megjelennek majd a borban is, tartalmasabbá és zamatosabbá téve azt. Nem mellékesen pedig a mélyebben lévő gyökerek szárazabb idő esetén segítenek abban, hogy elegendő nedvességhez juttassák a tőkéket.