Kovács Nimród Borászat

Kovács Nimród fogadóórái a Budapest Borfesztiválon

Kovács NimródA Budavári Palotában szeptember 5-8 között ismét megnyitja kapuit Európa legszebb borfesztiválja több ezer magyar és külföldi borkedvelő előtt. Az esemény idén még szebb arculattal, még elegánsabb, a korábbinál is rendezettebb környezetben várja a vendégeket a megújuló Várnegyed kiemelt rendezvényeként.

Örömmel adunk hírt arról, hogy a KNW a VinCE standján exkluzív, személyre szabott programmal várja az esemény résztvevőit. Kovács Nimród, borászatunk tulajdonosa tart itt két alkalommal is „fogadóórát” a rendezvény ideje alatt: szeptember 5-én csütörtökön délután 16-18, valamint szeptember 6-án, pénteken este 18-től 20-óráig. Itt személyes élményeit is megosztja majd az általa kóstoltatott, 2011-es évjáratú NJK-ről, amely a VinCE szaklap augusztusi presztízsborok tesztjének 5 csillagos csúcsbora lett. Természetesen nemcsak zászlóshajó-borunkkal, de más fajtáinkkal is találkozhatnak az idei rendezvényen, amelynek fókuszában most az egri borvidék áll. Összességében közel 200 borász kiállító vesz részt a borünnepen: a történelmi helyszín lélegzetelállító panorámája, a csodálatos hazai és külföldi borok, a kiállítók elhivatottsága, az izgalmas szakmai és kulturális programok, valamint a közönség nyitottsága egyaránt hozzájárul a fesztivál évről-évre növekvő jó híréhez.