Kovács Nimród Borászat

Jól teljesít a 2016-os Battonage

Battonage 2016
Új évjáratú, 2016-os Battonage Chardonnay-nk 91 pontot kapott a világ egyik legszigorúbb borversenyén, az IWC-n azaz az International Wines Challenge-en, ami nagy elismerés, hisz a verseny szabályai rendkívül szigorúak. Minden, a versenybe bekerült bort legalább 12 különféle bíró kóstol meg, beleértve Masters of Wine-t is. Az eredmények széles körben eljutnak az online-médiába, újságokba és folyóiratokba, és világszerte körülbelül 1,2 milliárd embert érnek el. A versenyen több mint 38 ország 460 borszakértője döntött a benevezett borokról.

Battonage Chardonnay-t először – mindössze egy hordóval – 2004-ben készítettünk, egyfajta tanulmányként, s akkor ebből nem került piacra egyetlen tétel sem. A következő évjárat háromezer palackját egy hónap alatt elkapkodták, majd a 2006-os évjárat a neves Chardonnay du Monde borversenyről ezüstéremmel tért haza, a 2007-es és 2012-es évjárat pedig ezt is túlszárnyalva ugyanitt aranyat kapott. Később is sorra jöttek a legkiválóbb eredmények, amelyek igazolták, hogy jó úton járunk: Prestige Reserve: Battonage 2012 – Vinum Bonum; World Wine Championships Award Chicago, Gold, Wine enthusiast, Colorado – Battonage 2013 – Gold. A 2015-ös évjárat két alkalommal is bekerült a Magyar Borszakírók Köre által kiválasztott legjobb hazai borok, a “Super 12” közé, s immár kíváncsian várjuk, hogyan értékeli majd a hazai és a nemzetközi piac – túl az IWC magas pontszámán – a seprőfelkeveréses eljárással készült, a Nyilasmár és Nagyfai birtokunkról származó burgundi fajtaborunk legújabb évjáratát.